Magyarország tájegységei
A díszítés, az öltözködés, az életmód, a szokások szempontjai eltérőek az egyes földrajzi tájak szerint. Ez alapján úgynevezett etnikai tájegységeket különböztetünk meg. A „nagy tájak” a mai Magyarország területén: Alföld, Dunántúl, Felföld. Az Alföldön élnek a nagykunok, a kiskunok és a jászok, a Felföldön él a Hegyalja népe, a palócok és a matyók, a Dunántúlon pedig az Őrség, Göcsej, Rábaköz, Sárköz népe, valamint az Ormánság és Kapuvár a legjelentősebb kis tájegység.
Etnikai csoportok az országhatáron túl
A környező országokban élő magyarság erősebben, vagy lazábban őrzi eredeti hazája népi hagyományait. Lélekszámban és a hagyományok őrzésében legnagyobb, legerősebb magyar népcsoport a Romániában lévő Erdély székely és nem székely népe (moldvai, bukovinai – csángó – magyarság). A székelyek összefüggő tömbben Erdély keleti részén élnek: Csík, Háromszék, Udvarhely és Marostorda településeken. Jelentős lélekszáma van a kalotaszegi magyarságnak, e környék híres a jellegzetes színvilágot és motívumokat alkalmazó népművészetéről. Torockón német eredetű magyarok is élnek. Négy megyében elszórtabban élnek a Mezőség magyarjai. A csángó magyarok kicsiny csoportja is híven őrzi nyelvét, népszokásait. Szlovákiában, az országhatárhoz közeli területeken élnek a hajdani „felvidék” maradék magyarjai, a tótok. A délvidék országaiban (Horvátország, Szlovénia, Szerbia) is jelentős a magyar lakosság. Itt a hagyományok őrzése, a magyar eredet hangoztatása sokszor akadályokba ütközik.
Díszítő stílusok
A hazánkban talált legkorábbi tárgyakon az ékrovás a jellegzetes díszítőelem. Ezt a paraszti faragásokon is alkalmazták a kezdeti időktől. Megjelenik ez az ősi minta az ácsolt ládákon, kisebb használati tárgyakon, a szarvasagancsból készült lőportartó szarun is. A rovás motívumaiból alakultak ki később a stilizált emberábrázolások. A geometrikus díszítés Mátyás korában fejlődött tovább mozgalmas motívumokkal teli indás mintázattá. A mohácsi vész utáni időkben a török kultúra hatott erősen a népi díszítőművészetre, kialakult a harmonikus és sajátosan magyar reneszánsz. A barokk stílus hatására még mozgalmasabbá, hajlékonyabbá váltak a kompozíciók. A 19. század klasszicista művészete tovább gazdagította a mintakincset. A díszítő stílusok meghatározó elemei: a forma, a díszítési minta, a kompozíció, a szín és a technika. E besorolások alapján határozhatók meg a fellelt népművészeti eszközök, tárgyak stílus-jellegzetessége, kora.
Színhasználat
A népművészet tárgyainak változatos színvilága, az egyes színeknek, árnyalatoknak gazdag jelentése van. A fehér a tisztaság, ártatlanság kifejezője, a piros elsősorban az öröm és a lelkesedés, az ünnepi hangulat szemléltetője. A sárga a hímzések jellegzetes virágszíne, a nap, az éltető meleg kifejezője. A kék és a zöld a közeledő öregedést, a gyászt jelzi. A sötétkék a józanság, a békeszeretet, a nyugalom jele. A középzöld a tavasz, a bizakodás és a megújulás színe, a barna pedig a középkorúak ruházatának jellemző alapszíne. A fekete fejezi ki a negatívumokat (fekete bárány, fekete gyász, fekete lelkű stb.), de egyes vidékeken különleges, kiemelt szerepe van: a palócoknál (Hollókőn) az ünnepi ágyhuzat fekete.
Kommentáld!